Film,  Kultúra,  TOP 10

Top 10 általam legvártabb mozifilm/2021

A Covid után a filmipar is újra fellendült, de sok film van, amit a vírus miatt idénre kellett áttolni. Összeszedtem az idei év legvártabb filmjeit – ezen belül is a személyes kedvenceimet -, hogy ti is kedvet kapjatok valamelyikhez, ha már nagy Velencei Filmfesztivál hangulatban égünk.

10. Pókember: Nincs hazaút (December 17.):

A listámból egyértelműen nem hagyhattam ki a Marvel-moziverzumot, hiszen nem csak sok rajongóval bővelkedik, de idén tele leszünk szuperhős filmekkel. Ott van például a Fekete özvegy, amit májusban láthattunk, vagy a most szeptemberben debütáló új hős Shang-Chi filmje, de ezen kívűl egy Örökkévalók és egy Pókember 3-al is büszkélkedhetnek ebben az évben.
A történet azután játszódik, miután Peter Parker (Tom Holland) lelepleződött és még Mysterio (Jake Gyllenhaal) gyilkosságát is rá fogják. Hogy nevét tisztára mossa Dr. Strange (Benedict Cumberbatch) segítségéért fordul, aki pletykák szerint kinyit egy másik univerzumot…
A filmben még feltűnik Zendaya is (akit sok filmben látunk idén), mint Peter újdonsült barátnője, vagy Jamie Foxx, mint Pókember új ellensége.

9. Spencer (November 5.):

A Spencer Pablo Larrain legújabb filmje, aki újra egy tragikus sorsú nő életét dolgozza fel (mint ahogy a másik filmje a Jackie is).
A történet Spencer, vagyis Diana hercegnő életét dolgozza fel – pontosabban csak a Karácsony előtti három napot, ami igazán meghatározó és szomorú volt az életében. Dianat nem más játssza el, mint Kristen Stewart, akitől őszintén félek azóta mióta hallottam a hírt, mivel nem tartozik a kedvenc színészeim közé. Ez pedig egy elég nehéz feladat és karakter, de Velencéből csak jó kritikákat olvastam, szóval kíváncsian várom. Sokak szerint Kristen még az Oscar jelölést is behúzhatja…

8. West Side Story (December 10.):

Kezdjük ott, hogy imádom a musicaleket (amik hiányáért idén nem panaszkodhatunk), de hogy az egyik legzseniálisabb rendező Steven Spielberg dolgoz fel egy ilyen klasszikust!!
A West Side Story hasonló, mint a Rómeó és Júlia, abban a tekintetben, hogy itt is – jó nem család de – két banda vívja a csatát: a Puertó Ricó-i bevándórlók és a New York-iak. Eközben pedig egymásba szeret Tony és Maria, hiába tartoznak más-más bandához… Főszerepben Rachel Zegler, Ansel Elgort és Sia táncosa Maddie Ziegler. Reméljük ezt nem rontják el annyira, mint a 2019-es Macskákat.

7. Venom 2 – Vérontó (Október 15.):

Ha már beszéltünk szuperhősökről, akkor ne menjünk el az antihősök mellett sem. A Venom 2 még mindig nem fog a Marvel univerzumhoz tartozni, csak a Sony kezei alá.
Eddie Brock (Tom Hardy) most már egy testben él Venommal, de ezt már nem is igazán bánja. Rajtuk áll a feladat, hogy legyőzzék legújabb ellenségüket Vérontót (Woody Harrelson), hogy így megmentsék a világot.
A színészek is maradtak, mint például Michelle Williams, aki Eddie párját alakította.

6. Ne nézz fel (December 24.):

Nagyon sokan – vagyis én személy szerint – bezsongtak mikor kiderült, hogy Leonardo DiCaprio új filmszerepet kapott olyan kollégákkal, mint Jennifer Lawrence, Timothée Chalamet, Ariana Grande, Meryl Streep, Jonah Hill és még sorolhatnám. Ráadásul nem is akármilyen filmről beszélünk, hanem egy streaming szolgáltatósról, pontosabban Netflixes alkotásról, ami a vígjáték sci-fi besorolást kapta.
Két amatőr csillagász próbálja megmenteni Földünket egy meteorittól, ami épp belénk akar csapni. Hiába próbálják meggyőzni az embereket, se ők se a sajtó nem hiszik el a sok kamu hír miatt.
A film December 24.-én, vagyis pont Szentestén jön ki és csak remélni tudom, hogy a sztárparádé miatt nem egy ZS kategóriás filmet nézhetünk majd meg.

5. Az utolsó párbaj (Október 15.):

Ridley Scott – a Nyolcadik utas : a Halál és a Szárnyas fejvadász rendezője – idén két filmmel is megajándékoz minket és mind a kettő benne van a listámban. A forgatókönyv egy adaptáció, de azon belül is igaz történet szolgál az alapjául.
Franciaországban járunk, ahol Jean de Carrouges (Matt Damon) meggyanúsitja barátját Jacques Le Grist (Adam Driver), hogy megerőszakolta feleségét Marguerite de Carrougest (Jodie Comer). Párbajt hirdetnek ki, melyben ha Jean veszít feleségét máglyára küldik.
Aminek a legjobban örültem, hogy Jodie Comert látom főszerepben, mert igazán jó színésznőnek tartom, de eddig nem sok alkotásban láttam. A film képi világa pedig valami káprázatos. Így kell igazán jó történelmi drámát alkotni.

4. A Francia Kiadás (Október 28.):

A The French Dispatch Wes Anderson (Grand Budapest Hotel) legújabb filmje, ami szokásához híven furcsa humorú; képi világában pedig egyedi és művészi.
A film egy francia kis városkában fog játszódni, ahol életre kelnek a The French Dispatch utolsó kiadásának cikkei.
A rendezőhöz híven ezer és ezer híres színészt castingolt be, mint például Frances McDormandet – akinek ez az első szerepe a harmadik Oscar-díja után -, Timothée Chalametot – aki idén nagyon sok főszereppel büszkélkedhet – mellette pedig szokásosan Saoirse Ronan. De Wes Anderson kedvencei sem hagyták ki a legújabb filmjét, mint Williem Dafoe, Adrien Brody, Tilda Swinton, Edward Norton vagy Owen Wilson.

3. Dűne (Október 22.):

Denis Villeneuve rendezése lesz talán idén a legvártabb film, mivel már tavaly bemutatták volna, ha a Covid nem szól közbe. A 2021-es Dűne csak átdolgozása a régi 1984-ben már elkészített adaptációnak – Frank Herbert azonos című regényéből.
A film nagy részét Magyarországon forgatták, de a helyszínek között volt Jordánia és Norvégia is. Így ha még szerencsések voltunk elkaphattuk a film sztárjait, mint Timothée Chalametot, Zendayát, Oscar Isaacet vagy Jason Momoát.
A történet a jövőben egy távoli bolygón játszódik, ahol a csaták a fűszerért és az Arrakis bolygó feletti uralomért zajlik. De van egy ember, aki képes békét hozni az univerzumba…
Villeneuve scifijéről a Velencei Filmfesztiválon nagyon megosztó vélemények láttak napvilágot. Volt aki megölelte a rendezőt örömében, de volt aki unalmasnak tartotta. Októberben meglátjuk…

2. Utolsó éjszaka a Sohóban (Október 29.):

Emlékszem amikor a moziban ültem és először végignéztem ennek a filmnek az előzetesét. Egyszerre futott rajtam végig a hideg, lett gyomorgörcsöm és csodáltam London kivilágított utcáit. Imádom a pszichothrillereket és Edgar Wright volt az, aki ezt idén is biztosította nekünk. Főszerepben Anya-Taylor Joy, akinek arca tényleg a filmvászonra született. Ő maga és a jelenléte ad a filmnek egy varázst, amit nehéz megmagyarázni. Mellette ott van a Jojo Nyusziból ismert Thomasin Mckenzie vagy a híres angol színész Matt Smith.
A történet szerint egy divat hallgató lány képes esténként visszautazni a 60-as évekbe, ahol egy híres énekesnő bőrébe bújhat. De a múlt egyre sötétebbé kezd válni… A film hangulata és története már most annyira magával ragadó. Alig várom, hogy újra egy igényes és maradandó horrort lássak Edgar Wright tollából.

1. A Gucci-ház (November 24.):

A Gucci ház történeténél szerény véleményem szerint nincs érdekesebb, ha a divatmárkák múltját nézzük. Van benne minden: házasságtörés, titkok, adócsalás, családi viszályok, és gyilkosság. Patrizia ReggianiMaurizio Gucci felesége, aki mellesleg az alapító Guccio Gucci unokája – 1995-ben felbérelt egy bérgyilkost, hogy ölje meg férjét. Ez a sztori évekig botrányt okozott a Gucci háznak, és sokáig nem engedték, hogy megfilmesítsék. Most 2021-ben nem is más kapta a sztorit mint a már a cikkben említett Ridley Scott. Ő szoros kapcsolatban áll a céggel, mellesleg Salma Hayek – aki szintén játszik a filmben – férje a Gucci tulajdonosa, így a ruhák eredetiek lesznek és a jogokat is így tudták megszerezni. A család nem igazán örül ennek, mint például Patricia Gucci Aldo Gucci lánya. Szerintem ez a cégnek is nagy reklám, a film pedig kasszasiker lesz. A főszereplő Lady Gaga, aki a legjobb választás egy ilyen szerepre. Mauriziot Adam Driver alakítja, de mellettük még ott van az ezer arcú Jared Leto, Al Pacino vagy Jeremy Irons. Nagyon örülök, hogy végre sok ember megtudja, miért presztízs márka a Gucci és, hogyha még kicsit is, de részesévé válnak a ház érdekes és eszméletlen történelmének.

címkép: 24.hu