Bárány – kritika

Az A24 film stúdió számomra magasan a csúcson helyezkedik el, különleges filmjeivel, és látványvilágával. A Bárány cimű alkotás is az egyedi, és furcsa filmjei közé sorolható, mivel a történet egy félig bárány, és félig emberi lényről szól.

Ez Valdimar Jóhannsson – izlandi rendező – első filmes debütálása. Nagy szó, hogy már ezzel bekerült az Oscar shortlistbe, mint legjobb külföldi film. Ezen felül, Valdimar a magyar rendező – Tarr Béla tanítványa volt. A filmen ez meg is látszódik, hiszen sokban hasonlít a Torinói ló című filmjére képi világban, és hangulatában is.

A történet egy távoli izlandi tanyán játszódik, ahol megismerjük a már egymástól elhidegült Mariát (Noomi Rapace) és Ingvart (Hilmir Snær Guðnason). Nem sokat beszélgetnek egymással, és csak a farm teendőivel foglalkoznak, míg nem egy csoda folytán megszületik a félig bárány, és félig ember gyermek. Mivel ők elvesztették babájukat, így a lényt sajátjukként kezdik el felnevelni. Ezt az “idillt”, pedig felforgatja Pétur (Björn Hlynur Haraldsson) – Ingvar testvére -, akinek befejezetlen szálai vannak a sógornőjével.

A film fejezetekre van osztva, és sokan Jézus születés történetéhez hasonlítják, mint metafora. Rettentően lassan indul be, bár akkor sem mondanám nagyon pörgősnek, de érdekes módon lekötötte a figyelmem, ahogy perceken keresztül aratnak, és betekintést nyerünk a házaspár unalmas hétköznapjaiba. Túl naturális lett, de ezért mondhatni jó atmoszféra teremtőnek is. Az elején. Minél előrébb vagyunk a történetben, annál jobban kezd unalmassá válni a feszültség. Vártam a különleges befejezést, de helyette óriásit csalódtam. Nem kaptam válaszokat a film főbb kérdéseire, és nagyobb csattanót reméltem, mint amit kaptam. Vártam, hogy a bárányok fellázadnak – vagy akár a kis Ada -, de helyette az egész egy nagy katyvasz lett. Ami a rendező számára csattanó, az számomra egy gyenge plottwist. Egyszer sem alakult ki a filmben izgalom, de mondanivalóval sem szolgált. A látványvilág hozza a szokásos nyomasztó, és egyben művészi perspektíváit, megspékelve Izland gyönyörű tájaival. Nem tartozik a horror műfajához, inkább az egész egy fekete komédia.

Őszintén, nekem a film egy óriási csalódás volt, mivel elég régóta vártam, ami trailer alapján érdekesnek tűnt. Elvontsága, és művészi film hívén, mégis sokaknak tetszett, és pozitív kritikákat kapott. Nekem ez már túl sok volt a művészfilm szó alatt, és inkább vártam egy Robert Eggers féle folk horrort, mint egy vontatott butaságot.  

címkép: thedailybeast.com