Egy nevetséges rém – Longlegs – A rém kritika
Osgood Perkins annak az Anthony Perkinsnek a fia, aki az 1960-as Psycho, Norman Bateseként vált ismertté. Mondhatjuk úgy is, hogy a horror a vénájában van. Bár nem sok filmet tudhat eddig a háta mögött – ebből pedig csak a 2020-as Juliska és Jancsi-t nevezhetjük horrornak – mégis van valami különleges érzéke ehhez a műfajhoz. A már ekkor szokatlannak számító látásmódja mégsem nyert akkora sikert, addig a Longlegs a frappáns marketingjével, a kiváló atmoszféra-teremtésével és a kellő egyedisége által már megállta a helyét a horrorok új hullámában.
Az olcsó költségvetésből elkészített film jól teljesített a pénztáraknál, hiszen 10 millió dollárból jelenleg 104 milliót hozott vissza, amivel a Neon legjövedelmezőbb filmjévé vált, és az idei év legtöbbet hozó független mozija lett. A kérdés már csak az, hogy ezt hogyan is érte el?
Általában az ehhez hasonló alkotások bukásra vannak ítélve, mivel kevés emberhez jutnak el, és szánalmasan egyszerű történettel rendelkeznek. Osgood Perkins pontosan tudta, milyen feladatnak néz elébe, így egy nagyon kis költségvetésből egy fantasztikus marketing kampányt hoztak össze. Ebből Magyarországra nem sok jutott el, inkább Amerikát hódította meg ez a reklám. Pár rövid és titokzatos videóval kezdődött a Neon Youtube csatornáján, amelyet a Zodiákus féle megfejtendő üzenetek követtek, amiből egy levelet még az újság is leközölt. Így a lelkes rajongók elkezdték ezeket dekódolni, ami egy Longlegs gyilkosságokat szemléltető oldalra dobott minket. Ezt követték a magával ragadó poszterek, aztán Maika Monroe szívverését bemutató videó, majd az amerikai utcákon megtalálható telefonszám, melyet felhívva Longlegs hátborzongató hangja szól vissza. Nicholas Cage neve pedig csak a poszteren volt rajta, máshogy egyáltalán nem láthattuk őt, ezzel is megtartva a titokzatosságot a kinézete körül és garantálva, hogy a film elég jó lesz ahhoz, hogy nem egy ekkora színésszel akarják eladni. A marketingkampánnyal már egy évvel a bemutatása előtt beakarták rántani az embereket Longlegs világába. Ezt a kiváló kritikák koronázták meg.
Már az első képkocka bevon minket a film nyomasztó atmoszférájába. A rendező egy nagyon érdekes, ilyen filmektől nem túl megszokott képarányt választott, és a beállítások is végig izgalmasak. Megpróbál művészi szemmel tekinteni a horrorra, nem pedig tucatfilmként. Ötletesek a megoldások, a jumpscare-ket egyértelműen kerüli. Helyette az atmoszférára épít, és inkább megrémíteni akar minket, a bőrünk alá mászni, ami a mozit elhagyva is velünk marad. Kellően véres, de nem viszi túlzásba. Míg sokan a A bárányok hallgatnakhoz hasonlítják, én inkább az Eleven kór és a Zodiákus szerelemgyerekeként írnám le, hiszen van benne nyomozós szál, kódolt üzenet, a kellő hangulat és természetfelettiség. Utóbbi szerintem nem tesz rosszat a filmnek, bár annak kiábrándító lehet, aki a földhöz ragadtabb sztorikat szereti. Hibái vannak – Longlegs karaktere inkább nevetséges, mint ijesztő – de a mostani horror filmekhez hasonlítva mindenképp egyedi alkotás lett, így már ezért érdemes vetni rá egy pillantást.
Maika Monroe már jártas a horrorok világában például a 2014-es Valami követ című film miatt, ez a szerep is jól áll neki. Az anyját alakító színésznő, Alicia Witt kinézete sokszor ijesztőbb, mint a főszereplőé. Nicholas Cage kihozott mindent, amit lehetett, de a smink és a kellemetlen jelenetek elrontották a hatást.
Nem egy tucatfilm, és nem is lesz mindenki kedvence, de az biztos, hogy mai világban különlegesnek számít. De vajon ez is egy olyan jelenség, ahol a marketing és a közösségi média elhiteti velünk, hogy ez egy jó film? Ezt mindenki döntse el maga.
címkép: ign.com
