A Grand Budapest Hotel – kritika

A hírhedt rendező Wes Anderson filmjei közül-tudom bűn-, de még egyet sem láttam, a mai napon mégis rávettem magam, hogy megnézzem a Grand Budapest Hotelt.
Csak egy szót használnék rá: Csodálatos. Ritkán fog meg ennyire egy film mindenféle tekintetben (értem ezt a látványra, zenére vagy magára a sztoriára).

Wes Anderson egy történetet mesél el a történetben (akárcsak Nolan az Eredetben). Egyedi látvány világa a régi filmeket idézi, zseniális ahogy a rendező és a látványtervezők ilyen egyedi és különleges technikát használtak. Annyira kreatívak voltak, hogy az már szinte fáj.
A film művészfilmnek és meglepő módon független filmnek mondható. Wes Anderson nagy alakja ennek a műfajnak és igen eredményesen, hiszen korunk egyik legnagyobb rendezőjének tartják. A film producere, rendezője és forgatókönyvírója is ő volt.

A történet fő szála egy kép elrablásáról szól, amit Mr. Moustafa (Tony Revolori) és a szálloda főportása Mr. Gustave (Ralph Fiennes) követ el. Ezen felül van egy megoldatlan gyilkosság is és rengeteg híres felsorakoztatott színész, mint például: Saoirse Ronan, Williem Dafoe, Adrien Brody, Owen Wilson, Bill Murray, Jude Law és még sorolhatnám. A történet röviden ennyi, hiszen olyan bonyolult, hogy nehéz lenne spoiler nélkül tovább mesélni.

2014-ben egyértelműen megérdemelte azt a díj áradatot, amit kapott (4 Oscar, 1 Golden Globe és még 133db díj), bár személy szerint a legjobb zenéjért járó szobrot másnak adtam volna. Ezen kívül, csak ódákat tudnék mondani a filmről, tényleg egy klasszikus és zseniális műről beszélünk, amit mindenkinek egyszer legalább látnia kell.

címkép: origo.hu