Barbie – kritika
Margot Robbiék által alapított LuckyChap Entertainment, egy nőkre koncentráló produkciós cég. Ők vázolták fel először 2018-ban a Mattelnek a Barbie film ötletét, majd választották ki Greta Gerwiget a rendezői székbe, aki olyan filmekkel alapozta meg a hírnevét, mint a Lady Bird és a Kisasszonyok. Mindkét alkotás a nézők és a kritikusok kedvenceivé váltak. Mint női rendező, nem is lehetett volna jobb választás Gerwignél, aki teljes alkotói szabadságot kapott ehhez a folyamathoz.
A gyerek rajzfilmek után végre a felnőttek is kaptak egy változatot a régi kedvelt játékukból, ami szexizmusról beszélve, pozitív csalódást okozott az embereknek. Sokan csak egy marketing fogást láttak benne – pl. az Oppenheimerrel való közös premier, ami óriási mémmé nőtte ki magát -, és egy bugyuta filmet, de ennél sokkal több rejlik a felszín alatt.
A Barbie nem más, mint egy álca, hogy a nemiségről beszéljen. A kislányok ezekkel a babákkal nőttek fel, és ez is egy minta számukra, hogy mennyi minden lehet belőlük. 1959-ben indult hódító útjára, pontosan azért, hogy megmutassa, a nők nem csak gyereknevelésre alkalmasak. Így hát mi más lenne jobb ötlet, minthogy a Barbien keresztül mesélni a nőiségről. És még sok más témáról, mint pl. az anyaság, az egyenlőség, a patriarchátus, a nemi szerepek, a feminizmus és még sorolhatnám. Pont ezért nem gyereknek való film. Ki gondolná, hogy egy Barbie babákról szóló film megható lehet?
Barbieland egy tökéletes világ, pont a miénk ellentétje. Amikor sztereotipikus Barbie emberi dolgokat kezd el magán tapasztalni, ő egyből rossznak gondolja, ezért kimegy Kennel a valóvilágba, hogy megjavítsa magát.
Greta Gerwig egy olyan filmet varázsol elénk, ami egyszerre vicces, egyszerre társadalomkritika, és egyszerre tiszteleg a nők és a Barbie 63 éves múltja előtt.
Ez egy kőkemény mozifilm, amit közösségben kell megnézni. Egy élmény, amit át kell élni. Én minden percét imádtam, a két órás játékidő nagyon gyorsan telik. Rengeteg benne az ötlet, a szópoén, a cinikusság. Parodizálja a társadalmunkat, mégis mély mondanivalója van. Mivel ennyien várták és nézik meg, így rengeteg emberhez eljut a film lényege. Bár néhol kicsit soknak tartottam a film feminista hangvételét, a végén tetszett, hogy az egyenlőséget pártolják.
A zenék fantasztikusak. Kiválogatták azokat az előadókat, akik a legjobban illenek a film esztétikájához. Olyanok adták hozzá a nevüket, mint Nicki Minaj, Dua Lipa, Lizzo, Billie Eilish, Sam Smith, Ava Max, Tame Impala vagy maga a színész Ryan Gosling. A dalok szövegei nem csak ötletesek és mindig illenek a jelenetekhez, hanem egy őrületes energiát is ad az egészhez.
A díszlet magáért beszél, ahogy a kosztümök is. Utóbbi feladatát nem más, mint Jacqueline Durran végezte, aki már a Kisasszonyoknál is együtt dolgozott a rendezőnővel. Állítása szerint itt sokkal nehezebb dolga volt, mivel Barbiék karaktere nem a személyiségükhöz öltöznek, hanem az alkalomhoz. Ráadásul a Barbie 63 éves múltját is tanulmányoznia kellett hozzá.
Margot Robbie a tökéletes Barbie. Először csak a produceri munkákba vett részt, mikor felvetült az ő neve a főszerepre. Ryan Gosling is fantasztikus, bár az Oscart túlzásnak tartom. Minden karakter egy híres babát akar megjeleníteni. Sokan beköszönnek, mint például az énekesnő Dua Lipa, vagy John Cena.
Néha úgy éreztem, mintha egy színdarabot néztem volna. A nézők egyszerre sírtak, nevetettek és őrjöngtek. Ilyen erejű mozit még talán soha nem tapasztaltam. Már az is megható volt számomra, hogy a legtöbb ember rózsaszínbe megy megnézni. Ebből látszik, hogy a filmeknek még mindig akkora erejük tud lenni, hogy inkább tekintünk rájuk eseményként, mint olcsó szórakozásként.
címkép: uzine.hu