Provokatív és tökéletes – Saltburn kritika

Emerald Fennellt nem csak azért csodáljuk, mert elért valamit ebben a szakmában nőként, hanem mert tényleg elképesztően jó író és rendező. Néha még színészkedik is, például a Barbieban ő terhes Midge. Ez köthető Margot Robbieval való közös barátságukhoz is, hiszen mind a két filmjét a színésznő LuckyChamp nevű cége producelte. Imád polgárpukkasztó lenni és a társadalmunkat cikizni. Az első rendezésével (Ígéretes fiatal nő) megnyerte 2021-ben a legjobb eredeti forgatókönyvért járó Oscar-díjat, idén pedig a Saltburn című filmje kavarta fel az agyam hetekig, és annyira fantasztikusra sikerült, hogy ki kell jelentenem: 2023-ban ez volt számomra a legjobb film. Ez köthető ahhoz is, hogy a premierjét úgy vártam, mint a messiást, amit sajnos nem kaptunk meg a mozikba, csak Amazon Primera került fel. Nagy szégyen.

Oxfordban járunk, ahol az ösztöndíjas Oliver (Barry Keoghan) – ezért társai szemében egy “nincstelen senki” – próbálja megtalálni a helyét ebben az elitista környezetben. Nehezen megy neki, pedig ő szeretne sok barátot és ennek a világnak a részese lenni. Megtetszik neki a gazdag Felix (Jacob Elordi), akivel sikerül összebarátkoznia. Oliver apja meghal, anyja pedig alkoholista, így nem akarja otthon tölteni a szünetet, ezért Felix elhívja magához Saltburnbe a nyárra…

Több dolgot nem árulok el a filmről, hiszen próbálom elkerülni, hogy lelőjek bármilyen csattanót, pedig abból akad bőven. Ebben a filmben semmi nem az, aminek látszik. Van egy teória a fejedben arról, hogy merre viszik ki a történetet, de az hirtelen tesz egy 180°-os fordulatot és már el is vesztél. Mintha egy hullámvasúton ülnél. Minden jelentéktelennek tűnő párbeszéd fontos a filmben. Másnap muszáj volt újra megnéznem és rengeteg utalást, motívumot, háttérben eldugott részletet találtam, szóval ezekre érdemes odafigyelni.
És hát azt jól tudjuk, hogy az emberek saját maguk is képesek marketinget gyártani – lásd Barbenheimer –, így az interneten ömlött a hír, hogy mennyire gusztustalan a film. Míg egy-két jelenete tényleg merésznek és furcsának számít, addig egy rendszeres filmfogyasztónak szerintem meg se kottyannak a látottak. Sokat elmond az, hogy a Saltburn egy angol film, ahol a célközönség a prűd és kifinomult britek voltak. Ez abból is látszik, hogy csak náluk vetítették a mozikban. Ennyi malacság egy angol kastélyban! Igazán felháborító! Azt pedig nem sokan teszik hozzá, hogy minden vadabb jelenete ízlésesen van tálalva. Bár rengeteg férfi felsőtest ment a szemembe, ezt pedig köszönjük Emerald Fennellnek, összességében a film provokatív és szexi. És hidd el, nem a kádas jelenet a legbotrányosabb.

A képi világ az egyik oka annak, hogy ez a film egy csoda. A kedvenc operatőrőm, Linus Sandgren már megint odatette magát és úgy játszik a fényekkel, hogy minden képkockája egy varázslat. A munkája kifejező, hangulatos és gyönyörű. Ez volt az egyik oka, hogy ennyire vártam a Saltburnt, hiszen Linus olyan filmeknek volt az operatőre, mint a Babylon, a Kaliforniai álom és az Első ember.

A soundtrack egy másik nagyon fontos összetevője a filmnek, na meg a hangulata. Hát ki ne akarná egy angol kastélyban tölteni az egész nyarat? Valahol nekem ez is egy comfort filmnek számít, hiszen én is egy ilyen környezetbe szeretnék élni – legalább egy kis ideig. A Saltburnnek ráadásul olyan atmoszférája van, hogy az soha többet nem enged el. Ezt Oliver is jól tudta…

Ezekhez pedig hozzá adódik az, hogy mindenki remekel a filmben. Barry Keoghantől megszoktuk, hogy általában furcsa fiúkat alakít. Ez itt sincs másképp, de itt annyira belemerül a szerepébe, hogy a sírnál történő jeleneteket a színész egyenesen maga improvizálta. Oliver szerepe jól áll neki és annyira lazán adja át magát neki, hogy az hihetetlen. Ebbe a filmbe kellett Jacob Elordi is, Archie Madaewe pedig kimondottan pozitív csalódást okozott nekem a Gran Turismo után. Rosamund Pike pedig mindig zseniális, főleg ha egy hidegszívű karakterről van szó, amit most is sikerült kimaxolnia.

A film óriási társadalomkritika nem csak a gazdagokról, hanem az egész elitista világról. Én sokszor nehezen tudtam eldönteni, kinek is szurkolok igazán. Azzal nem árulok el sokat, ha azt mondom, hasonlít a Szólíts a nevedenre, csak az egészet áthozták egy angol környezetbe. Még egy filmre nagyon hasonlít, de azt a spoiler miatt nem említeném meg. Szóval bátorság és nézzétek meg!

címkép: themarysue.com