Szeánsz Velencében – kritika

Kenneth Branagh újra Poirot arrogáns karakterét ölti magára. A Gyilkosság az Orient expresszen és a Halál a Níluson után megint egy Agatha Christie történethez nyúlt, ami nem máson alapul, mint az írónő horror műfaját már-már megérintő, a Halloween és halál című regényen. Branagh nem szóról szóra adaptálta, inkább csak alapjául vette a művet. Ezzel trilógiává nőtte ki magát a Poirot sztorik új feldolgozása, amik különálló filmként is jól működnek.

Kísértet história krimivel keverve egy velencei palazzo falai között. A Szeánsz Velencében egy tökéletes halloweeni film lehetne, de mégsem képes megütni azt a képzeletbeli mércét, amit mi elvárunk tőle.

A visszavonult Poirot (Kenneth Branagh) elfogadja barátja, az írónő (Tina Fey) meghívását egy szeánszra, hogy lebuktasson egy csaló médiumot (Michelle Yeoh). A nyomozó mit sem sejt arról, hogy épp egy bűnügy kellős közepébe sétál be. Miután bezárják őket a palazzoba, muszáj utána járnia Rowena Drake (Kelly Reilly) lánya rejtélyes halál esetének, közben pedig a hullák száma egyre csak növekszik…

Vajon ki lehet a gyilkos? Egy ember vagy maga a természetfeletti? Ez a kérdés sokszor felmerülhet a nézőben, ahogy a földhöz ragadt nyomozóban is.
A nyomok ott vannak, csak mi tesszük őket nehezen össze. Nincs meg benne igazán az a játékosság, ami bevonja a nézőt, hogy ő is részt vegyen a nyomozásban. Rengeteg elejtett információmorzsa megértése még másodszori nézésre is nehezemre esett. Az egész mintha össze lenne csapva, főleg a vége, amikor a nyomozó gyorsan ledarálja az egész bűntény megoldását, amivel szinte kapkodva próbáljuk felvenni a fonalat.

Az egyetlen, amit megdicsérnék, az a film hangulata. Nem csak az atmoszférája hatásos, de a képi világa is kellemes, jelen évszakhoz kimondottan tökéletes választás. Más, mint a többi eddigi elődje, mert próbál félelmetes lenni. De csak próbál, mivel az ijesztgetései laposak, ezért semmi horrorra ne számítsunk. Ez rendben is van így, nem sok ember kedveli a műfajt, így elég merész döntés lett volna az alkotók részéről, ha bevállalják. Inkább a régi filmeket idézi, egy igazi természetfeletti krimi lett belőle.    

A film összességében jobb, mint az elődjei, de ugyanolyan jellegtelen maradt. Nem több egy egyszerű kriminél, és talán azt gondoljuk utána: most már köszönjük, de jól laktunk Agatha Christie-vel.

címkép: imdb.com