Oppenheimer – kritika

Nem túlzás azt állítani, hogy Christopher Nolan a jelenkor egyik legnagyobb rendezője. Már maga a neve többet ad a filmhez, mint a film sztorija. A Batman trilógia, az Eredet és az Interstellar rendezője most először egy életrajzi filmnek látott neki J. Robert Oppenheimerről, akit az atombomba atyjának is hívnak. Nolan-től nem áll messze a téma, hiszen imádja a fizikát, a tudományt, és már a Tenetben is szó esik a híres tudósról.

“Én lettem a halál, világok pusztítója.”

A rendező már egyáltalán nem törekszik arra, hogy az alkotása közönségbarát legyen. Nagyon tömény és nagyon sűrű film, ami egyáltalán nem egy könnyű darab. Az utóhatásán kívül megérteni is nehéz, amire persze minden Nolan filmnél számítani lehet. Ha a néző egyszer nem figyel, könnyen elveszítheti a fonalat, mivel rengeteg nevet említenek, rengeteget ugrik az időben; váltogatja a színeket, és a tudományos szakszavakkal sem spórol. Nolan elvárja tőlünk az előzetes tudást, nem oktatni akar. Többször is megnézendő, az nyilvánvaló, még ha első alkalommal a hosszúsága miatt néhol unalmassá válik a film tárgyalásos része. Ezt szerintem picit elhúzták, ilyenkor sokszor monotonná válik. Érthető, hogy ez ad a filmnek egy keretet, és hogy ez a való életben is egy hosszú és nyögvenyelős folyamat volt, mégis a moziban lerövidíthették volna.
De olyan hatást vált ki a film maga, ami megmagyarázhatatlan. Elgondolkodtató; egy igazi moziélmény, szinte már pszichológiai horror. Ha a Barbie-val akarnánk összehasonlítani, csak annyi a hasonlóság, hogy mindkét film egy karakter mögé bújtatja a mondanivalóját. Oppenheimer alakja erre tökéletes. A világunkat mi is elpusztíthatjuk a fegyvereink által.

A helyszínek többsége valódi, mint például Oppenheimerék régi háza. A Los Alamos-i központot mégis újra kellett építeniük, mivel az eredetit már modernizálták a turisták miatt.
Az IMAX kamerák által a kép kihozza a mélységeket, mintha egy 3D-s filmet néznénk szemüveg nélkül. Ez a fekete-fehér snitteknél nem olyan feltűnő.
CGI-t állítólag egyáltalán nem használtak, amit kijavítanék arra, hogy nem használtak CGI-t a legfontosabb a jeleneteknél, például a Trinity teszt. Az a jelenet iszonyatosan kidolgozott, ahol a robbantás egy makett, benzin, propánház, magnézium és alumíniumpor összetettjéből állt. A film legvártabb jelenete, amit mindenki tud, hogy befog következni, csak azt nem, hogy hogyan. Nem csak ez a jelenete hidegrázós, mivel az egész film ilyen érzelmi hatást akar kiváltani belőlünk.

A zenéjét Ludwig Göransson szerezte, aki a Tenet után újra a rendezővel dolgozott. Óriási löketet ad filmnek, az egyik legjobb zenével megáldott Nolan film. A film nagyon hangos, nem csak az IMAX mozikban, de a sima termekben is. A székek rázkódnak a zenétől és a hangoktól, ettől pedig a néző még jobban beletudja magát élni a történetbe.

A rendező már rég tudta, hogy Cillian Murphynek tartogatja a főszerepet. A szerep kedvéért nagyon sokat fogyott és egyértelműen élete alakítását nyújtja. Nolannel már hat filmet készítettek együtt, de most először lett ő a fő karakter. Rajta kívül az összes színész a maximumot hozta ki magából. Oppenheimer felesége, Kitty nem volt egy szimpatikus karakter számomra, de ebből is látszik, mennyire zseniális Emily Blunt játéka. Robert Downey Jr., Florence Pugh, Matt Damon, Rami Malek… Egy igazi színészparádé, ami egy Nolan filmnél nem is meglepő. A rendező még arra is figyelt, hogy a német karaktert német játssza, a magyart pedig magyar. Szilárd Leó karakterére Haumann Mátét választotta, míg Teller Edét végül Benny Safdie alakította.

Látszik, hogy Nolan filmjei még mindig magasművészetnek bizonyulnak, de képes megújulni.
Az első rendezése, amiben meztelen emberek is vannak, ami tőle rendkívül meglepő. Egy-két országban még ruhát is tesznek Florence Pughra utólag.
Sokan azt gondolnák, hogy ez egy háborús film, de csalódást kell okozzak. Ez inkább egy életrajzi, pszichológiai horror, mint sem egy háborús alkotás. Ha nem érted elsőre, sebaj. Menj haza, olvass utána, majd tegyél egy újabb kört az IMAX mozikba.

címkép: mlive.com