Avatar: A víz útja – kritika
James Cameron 19 évesen álmodta meg és rajzolta le Pandora világát, majd a Titanic forgatása után belekezdett a kutatásba. Rengeteg tudóssal, botanikussal és nyelvésszel diskurált, mire nekilátott a kék lényekről szóló meséjének az elkészítésébe. Forradalmasította a filmezést azzal a kamerával, ami által mai napig a mozikban 3D-s filmeket nézhetünk nagyvásznon (a kamerát pedig már a Nasa is átvette a marsi expedícióihoz). Várt és várt, mire megjelent a motion capture technika, melynek lényege az, hogy képes mozgást rögzíteni, majd egy digitális képpé átformálni. Ezt használta 2009-ben, majd óriási sikert aratott az addig nem látott látványvilágával, ami a legtöbb bevételt hozó filmévé nőtte ki magát.
A rendező már 2010-ben kijelentette, hogy ezek a karakterek hosszú életűek lesznek, majd rengeteg premier csúszást követően végre 2022 végén megkaptuk, amire ennyi ideje vártunk. És megérte várni. Érdekes volt megtapasztalni, hogy 13 év után sem lankadt le a film hype-ja és az emberek még mindig éheznek a vizualitás felsőfokára. Sokan állították, hogy évek óta nem voltak moziban, de csakis ezért a filmért jöttek el. Mert igen, ez kőkemény mozifilm. Tv-n keresztül már nem hat a varázs, mert ez a film tüze. A látvány. Szerintem sima 2D-ben sem olyan különleges élmény, mint IMAX 3D-ben, nem véletlen a folytonos teltház. Nekem őszintén leesett az állam.
A sztorit most sem mondanám különlegesnek; nagyban hasonlít az első részre. Jake-nek és Neytiri-nek már gyerekeik vannak, az ég népe pedig bosszút forral ellenük. Így Sullyék fogják magukat és elmenekülnek a Metkayinákhoz, hogy ott új életet kezdjenek, de az emberek már a nyomukban vannak…
A maga három és negyed órája végig leköti a néző figyelmét vagy egy csata jelenettel, vagy egy drámával – aminek középpontjában általában a család áll -, vagy a Cameron-tól már jól megszokott természetfilm hatású képekkel. A rendező imádja az óceánokat (lásd a Titanicot vagy A mélység titkát), így nem is volt kérdés, hogy hol játszódjon a második rész. Mivel maga is nagy környezetvédő, így kötelezőnek érezte elbújtatni a társadalomkritikáját a blockbustere mögé. Utal a mostanában zajló háborúkra és arra, hogy a Földünk minden csodás elemét védelmeznünk kell, mivel ez a mi otthonunk.
Cameron másik központi témája a család lett, ez teszi a filmbe a szívet. Az új karakterek nagyon jól ki lettek dolgozva, mindenki megtalálhatja a kedvencét. Jön a generációváltás a fiatal színészekkel, mint például a magányos Lo’ak (Britain Dalton), aki beleszeret a Metkayinák lányába, Tsireyaba (Bailey Bass). Aztán ott van a testvére, Neteyam – a legidősebb Sully fiú (Jamie Flatters). A Sigourney Weaver által alakított, örökbefogadott, különleges lány – Kiri, aki nem mellesleg Grace lánya. De nem csak Sigourney, de Kate Winslet is látható, mint a Metkayinák vezérének felesége, aki a Titanic óta nem dolgozott együtt a rendezővel. Zoë Saldana hozza a fő és erős női karaktert, ahogy Sam Worthington, mint Jake a kőkemény családfőt, aki harcba is vonul értük, ha kell. A legaranyosabb karakterről pedig ne feledkezzünk meg, Tuk-ról (Trinity Bliss) – legkisebb Sully lányról, vagy a helyét nem találó, félig ember, félig bennszülött Gekkóról (Jack Champion). Ő miattuk pedig érdemes várni a következő három részt, amik kétévente kerülnek a mozikba, és ami által Cameron egy új univerzumot teremt meg. Abba pedig bele se megyek, milyen embert próbáló feladatokat kellett elvégezniük a színészeknek, mint például percekig visszatartani a levegőt a víz alatt és közben játszani a szerepüket.
A zenéjét az eredeti zeneszerző barátja, Simon Franglen írta, de egy-két dallamra visszaköszön James Horner a síron túlról, hogy most is érzelmi töltetet és erőt adjon a filmnek. A két fő dalát pedig The Weeknd és a Neytirit alaktó Zoë Saldana énekelte fel.
Van benne minden: kellő dráma, poén, akció, szerelem és tudomány. Az Avatar: A víz útja egy olyan film, amit már rég nem láthattunk a mozikban, és ehhez csakis James Cameron őrült zsenialítása a recept.
címkép: newyorker.com
