Rémálmok sikátora – kritika

A híres Oscar díjas rendező, Guillermo del Toro legújabb filmje nem más műfajt vett célpontjául, mint a mostanában ritkán látott film noirt. Pontosabban neo-noirt, ami a régi bűnügyi filmeket veszi alapjául. Nem véletlenül esett erre a műfajra a választása, hiszen a rendező nagy csodálója ennek. Mondhatni a film, számára egy szerelem projekt is, amibe szívét és lelkét beleadta. A film alapjául szolgáló könyvön – Lindsay Gresham 1946-os Rémálmok sikátora – többször is átrágta magát, és már azóta tervezi, hogy filmre viszi adaptáció formájában.

A történet in medias res kezdéssel indul, azaz egyből belevágunk a közepébe. Stan (Bradley Cooper) kőrül már itt sem minden tiszta, hiszen egyből rájövünk, hogy ő nem a főhős, hanem nagy valószínűséggel az antihős. A múltja elől menekül, ami csak a film előrehaladtával fog tisztázódni. Felkeres egy vándorcirkuszt, hogy ott állást vállalhasson. Híres szenzációjuk az úgy nevezett „vadembershow”, ami már kezdi velünk sejtetni, hogy a film sötétebb, mint amilyennek először látszik. Ez a vége felé egyre inkább eldurvul, a vért sem spórolja. Stan rengeteg új emberrel ismerkedik meg, mint például a Krumber házastárssal (Toni Collette, David Strathairn), akik bevezetik őt az illúziók sötét világába…

A film első fele, szinte mint egy külön cselekmény lenne, kezdettel és véggel. Boldog véggel. A film második szakaszától elkezdődik a folytatása, de teljesen más körülmények közt fog játszódni. Itt a fő szál már Stanről és egy pszichológus nő különös harcáról (Cate Blanchett) szól. A nő megpróbálja leleplezni a férfit, mivel nem hisz abban, hogy Stan képes lenne az emberek agyában ténylegesen olvasni. Ami nagyon érdekes a filmben, hogy inkább a nők dominálnak a férfiak helyett. Stan életében levő 3 nő – Zeena, Molly és Lillith – képesek tönkre tenni az öntelt antihősünket. Ilyet még filmben nem igazán láttunk eddig, ebben is különleges Guillermo legújabb alkotása.

A képi világára mindenképpen muszáj kitérnem. A rendező eszméletlen maximalizmusa abszolút meglátszódik és az, hogy számára a noir sokat jelent. Minden apró kis részletre oda figyelt a színek használatától kezdve (ha a film fekete-fehér lenne, észre se vennénk, hogy új filmről beszélünk), az apró motívumokig, és arra, hogy a színészek minden mozdulata olyan legyen, mint egy régi Hollywoodi klasszikus. Nem véletlenül esett a választás Bradley Cooperre, mivel a rendező szerint a színész karaktere és kinézete, nagyon hasonlít erre, azon kívül, hogy eszméletlen jó színész is. Jelenség a vásznon, miközben képes megmutatni, hogy tud irtó jó is lenne. Bradleyre rá is fért, már rég láttam őt ennyire jól alakítani, pedig már a Csillag születikben is megtette. Bradley Cooper mellett nagyon sok híres színész felsorakozott még, mint például Williem Dafoe, Toni Collette, a kezdetben ártatlan Ronney Mara, – vagy a karakterét túl játszó és ezzel tökéletesítve azt – Cate Blanchett. A szereplők jól ki vannak dolgozva, ahogy a sztori is végig érdekfeszítő, egészen a végletekig.

Guillermo megmutatta, hogy még mindig képes hozni a szokásos stílusát, és felújítani egy klasszikust. Érdekes kérdéseket feszeget a film, nem véletlenül a lélektani besorolása. A film utolsó harmada, pedig akkora csattanót és izgalmat tartogat, hogy rendesen megkell kapaszkodni azokba a bársony ülésekbe.

címkép: gamesradar.com