Utolsó éjszaka a Sohóban – kritika

Edgar Wright – angol rendező, aki már tényleg rengeteg műfajban kipróbálta magát (akció, vígjáték, sci-fi…). Most a horrorra esett a választása, pontosabban a pszichológiai thrillerre. A rendező a gyökereihez nyúlt vissza és Angliába kalauzol minket, a csodás 60-as évekbeli Londoni Sohóba…

A történet egy különc lányról szól – Eloise-ról (Thomasin Mckenzie), aki még fejben a 60-as években ragadt. Úgy öltözködik, viselkedik és imádja a kor zenéit hallgatni. Felveszik Londonba egy divatszakra, így egyedül felutazik, hogy szerencsét próbáljon. Ott sem megy a beilleszkedés neki, így hát a kollégiumból egy idős hölgyhöz költözik át, ahol éjszaka képes lesz visszautazni a múltba…

Wright rajong Londonért, mégis az egész film alatt a szereplők csak ócsárolják azt. Ennek oka, hogy a rendező bele tette a személyes élményeit is, hiszen mint kisvárosi lakos, nehezére esett megszoknia London nyüzsgését régen, és már aki volt Londonban érteni fogja mit érezhetett. Mégis olyan gyönyörű képet kapunk Angliáról, hogy szinte benne vagyunk a filmben. Nem tudok más szót használni rá, csak azt, hogy elvarázsol a légköre. A beállítások, a vágások, a fényekkel való játék olyan, mintha egy régi filmet néznénk, csak felújítva. Rengeteg a kreatív megoldás benne, mivel Eloise Sandie bőrébe bújik néha, de van mikor ő csak egy külső szemlélő. Sokszor váltakozik a kép az álom és a valóság között, van, hogy akár összemosódik a kettő. Bármelyik is, a vágó és a kamerás eszméletlenül profin megoldották ezeknek a kivitelezését. Néha olyan, mint egy giccses musical. Képes éreztetni velünk a 60-as évek glamourját, akár csak az is, ahogy két szereplő közt áthatolnak a színes fények, vagy csak maguk a kosztümök, amit sokan Oscar esélyesnek is tartanak, számomra nem annyira kiemelkedő. Ezeket tetézik a filmben hallható dalok. Edgar Wright-hoz híven, szintén egy hideg rázós soundtrack lett, amit még a forgatás elkezdése előtt Spotify-on is nyilvánosságra hozott. Köztük szerepel a Downtown című dal is, amit a másik főszereplő – Anya-Taylor-Joy verziójában is hallhatunk. A színésznő, annyira lazán, semmi erőlködés vagy bizonyítás nélkül alakított megint egy óriásit. Egyszerűen kiszínezi a filmeket a különleges megjelenésével és külsejével. Szinte csodálni kell. A másik főszereplő Thomasin Mckenzie. Megtévesztő, mivel a különcöt nagyon jól alakítja, de komolyabb és erős érzelmek kifejezésében szörnyen amatőr még. Van még ideje fejlődni. Matt Smith – a férfi karakter, pedig szokásosan hozta a megszokott formáját.

A film legnagyobb hibája, hogy nem annyira ijesztő, bár mint tudjuk ez egy thriller, szóval ne is várjunk el tőle slasheres jeleneteket. A legborzasztóbb a filmbe, hogy a szellemek gagyin vannak megjelenítve: nem ijesztőek, sőt még kínosan is érzed magad tőlük. Így összességében egy nagyon jó filmnek mondanám, sok csattanóval, de nem kiemelkedő a műfajában véve. Wright pedig érthetően megmutatta, hogy a múlt nem olyan szép, mint amilyennek mi sokszor képzeljük.

címkép: 24.hu