Dűne – kritika
A Dűne világa a sci-fi műfaj egyik leghíresebb könyve, amit Frank Herbert írt 1965-ben. Ezt követően, a művet sok folytatás követte, így a filmművészetnek tökéletes alapanyaga, hogy megalkosson egy új Star Wars univerzumot.
Denis Villeneuve-t, már fiatalkorában lenyűgözte a könyv és a Dűne világa. Még az akkor biológusnak készülő rendező, nagy bámulattal olvasta Herbert természet leírásait. Mondhatni Denisnek a Dűne az élete projektje, hiszen már azóta tervezte, hogy egyszer vászonra viszi. Addig pedig a sci-fi műfajban olyan filmeket készített, mint az Érkezés vagy a Szárnyas fejvadász 2049. Valljuk be, mind a két film csodálatos, és itt leginkább a képi világára értem.
A Dűne a jövőben egy távoli bolygón játszódik, ahol Paul Atreides (Timothée Chalemet), képes békét hozni ott, ahol óriási csaták zajlanak a fűszerért és az Arrakis bolygó feletti uralomért.
Nagyjából ennyi, amit megértettem miközben néztem a filmet. Tegyük hozzá, nem olvastam a könyveket, így nehezebben értem meg mi zajlik a vásznon, főleg egy ilyen grandiózus univerzum esetében. Egy ismeretlen világ, amibe a film – külön – nem enged bevezetést. A történetvezetés unalmas és sokszor bele-bele aludtam. Megértem, hogy nehéz az alapanyag, de egy kicsit érdekesebbé is tehették volna, ahelyett, hogy órákon át nézem a gyönyörű homok dűnéket. Nekem kusza volt az egész és monoton.
A színészeket tökéletesen castingolták be, hiszen, mint tudjuk a sci-fi nem igen a nők műfaja. A férfi gárda minden női korosztályt bevonzott a mozikba. A fiatalabbakat a mostanában nagyon felkapott Timothée, aki ezzel a nagy terhet bíró feladattal is megbirkózott, ráadásul egy 15 éves karakterhez tökéletes választás. A középkorúaknak, pedig ott van Oscar Isaac és Jason Momoa, az utóbbi az egyetlen figura, aki képes volt a filmbe egy kis humort vinni. Az idősebb korosztály, pedig Josh Brolin jelenlétét élvezhette. Női karakter kevés akad, de ott van Rebecca Fergusson vagy a csak kukucskáló Zendaya, ami miatt sok rajongó csalódott, hiszen színésznő is közrejátszott a film reklámozásában. A legnagyobb problémám itt az, hogy nem voltak a szereplők között érzelmi kapcsolat. Nem tudtuk néha ki ez és ki az, és nem tudtuk, hogyan viszonyul a másikhoz. Számomra ez is kidolgozatlan maradt.
A képi világ és a zene nagyjából az egyetlen, amit csodáltam és ki tudok emelni. CGI nagyon kevés van benne és egész végig gyönyörű a homok dűnék cinematográfiája. Részben Magyarországon forgatták, részben pedig Jordániában és Norvégiában. A képekért a Zsivány Egyes operatőre, Greig Fraser volt a felelős, akit a rendező egy véletlen találkozás során ismert meg egy bulin. A jelenetekhez társuló Hans Zimmer zene, a mesterhez híven hidegrázós és atmoszférát teremt. A hangok annyira hangosak a filmben, hogy rezegnek a székek az egész mozi teremben. Ezek miatt mondom azt, hogy a filmet vászonra tervezték és nem a TV képernyőre. Így problémát okozhat, ha valaki HBO Maxon nézi – hiszen a mozi premierrel egy napon adták ki a streaming platformon is – mozi helyett, hiszen ez az a film, amit érezni kell és nem megérteni. Nekem ez nem sikerült, a világ engem nem tudott beszippantani, pedig nagyon érzékeny vagyok a filmek hangulatára. A kosztümtervezők Jacqueline West és Bob Morgan voltak, akiknek garantálom az idei év Oscar díját.
Az 1986-os rossz kritikákat kapó, feldolgozás után, a Covid miatt pár év csúszással, de a világ kapott egy megérdemelt Dűnét, ami hivatalosan bejelentett folytatást is kap. Meglátjuk…
címkép: puliwood.hu
