Milyen csodás ez a film – A majmok bolygója: A birodalom kritika

A majmok bolygója franchise hosszú múltra tekint vissza. Minden 1963-ban kezdődött, mikor Pierre Boulle könyve a La Planète des singes megjelent a boltok polcain. Ezt követte 1968-ban az első majmok bolygója film, ami Franklin J. Schaffner rendezésének köszönhetően vált közismertté. A stúdió a film sikerein felbuzdulva nem egy, de nem is kettő, hanem egyenesen négy folytatást hozott el a közönségnek és 1973-al bezárólag a majmok bolygója franchise bezárta kapuit. A rajongóknak egészen 2001-ig kellett várniuk, míg Tim Burton rendezésében és Mark Wahlberg főszereplésével elkészült a remake. Az hogy milyen lett, az most nem mérvadó, de legyen annyi elég, hogy sokan Tim Burton legrosszabb rendezésének tartják.
Eltelt újabb 10 év és a 20th Century Fox, új nevén 20th Century Studios meglátta a lehetőséget egy újfajta reboot elkészítésében. A 2011-es Lázadás mind kritikában, mind pénzügyben sikeres volt, így trilógiává nőhette ki magát. A felvezetést dirigáló Rupert Wyatt után egy sokkal komorabb és sötétebb hangvételű történetre volt szükség, melyre Matt Reeves a tökéletes választás. A trilógia középső, és záró epizódját is neki köszönhetjük. A trilógia nem csak Matt Reeves zsenialitását, vagy a CGI és VFX effektet szépségét tárta elénk, de Andy Serkis is megmutatta, hogy miért is ő a motion capture úttörője. Cézár karaktere sokaknak emlékezetessé vált, mindenki megismerte a majmok híres jelmondatát. A Háború szerintem tökéletesen lezárta Cézár birodalmának és az emberekkel folytatott viszályok bonyodalmait, kérdés is volt számomra, hogy innen hova tovább, hiszen most hét évvel később a majmok bolygója korántsem ért véget.

A birodalom Cézár uralma után játszódik sok száz évvel később, teljesen új szereplőkkel, új konfliktusokkal és új elvekkel. A történet új főhőse Noa, egy sasokkal társuló klán ifjú tagja, aki két másik barátjával a kötődés napját készülnek ünnepelni, mikor is furcsa felfedezést tesznek. Találkoznak egy visszhanggal (ők így nevezik az embereket) akivel nem lenne szabad, hiszen tőlük távol, elszigetelten élnek békességben. Ezt a problémát tetézi az is, hogy egy másik majomklán rájuk bukkan és megtámadja őket, a klán tagjait elrabolják, Noa viszont hátramarad. El is indul útjára, hogy megmentse a barátait, a családját és majomtársait, de a hosszú út során megannyi meglepetés várja majd őt.

Eleinte nagyon féltem a film játékidejétől, hiszen egy közel két és fél órás film ebben a világban vagy nagyon hosszú és unalmas, vagy tökéletesen hosszú és minden egyes perce izgalommal teli. Itt igazából vegyítve van a kettő és ez remekül is áll neki. Wes Ball remekül keverte a lassú, kissé unalmasabb jeleneteket a rövid, de izgalommal teletűzdelt részekkel.
Noa az útja során találkozik egy Raka nevű orángutánnal, aki Cézár követői közül az utolsó. Miután hozzászegődik az útja során találkoznak Freyja Allan által megformált emberrel Mae-vel. Ebben a világban a majominfluenza miatt az emberek már teljesen primitív, ősemberszerű lényekké váltak és kommunikálni sem tudnak egymással. Mae azonban értelmesebb, mint a többi és beszélni is tud. Közösen együtt eljutnak Proximus Cézár birodalmába, aki kicsit másképpen értelmezte Cézár tanításait és kissé a saját önös céljaira vetíti ki azokat, de szerintem a film egyik legerősebb karaktere és a film egyik legfőbb pozitívuma. Ő igazából a majmok korának Dzsingisz kánja, hiszen még az ő életében szeretné megreformálni a világot és radikális változásokat hozni. Nagy kár, hogy ebből a karakterből keveset kaptunk.
A majmok egyébként valami elképesztően gyönyörűek és részletgazdagok. Ahogy a szél fújja a szőrüket, vagy éppen a rájuk zúduló eső mosódik le a testükről. A film egyik jelenetében például egy sötét helyiségben állnak és a fáklya világítja meg az arcukat, miközben egy könyv ábráit tanulmányozzák, itt elképesztően részletgazdag mindhárom majom arca. A rácsodálkozás, a szemükön a csillogás, tényleg az egész arcuk gyönyörű, szóval a motion capture és annak utómunkájára egyetlen rossz szó sem eshet. Ugyanígy a film világa is szenzációs. A látvány teljesen magával ragadja a nézőt. Időnként én nem is tudtam eldönteni, hogy amit éppen magam előtt látok az most számítógépes utómunka, vagy díszlet teljes egészében. Ez az egész a Weta szakembereinek köszönhető, le a kalappal előttük. Merem állítani, hogy az Avatar: A víz útja óta nem volt ilyen szép CG, mint itt, pedig az Avatar a számítógépes munka ékköve. Külön dicséretet érdemel még az operatőr is, Pados Gyula képében. Tökéletes munkát végzett.

Érdekes ez az új világ, hiszen Cézár korában a majmok és emberek tudtak békében élni egymással, mindezt a háború változtatta meg, de évszázadokkal később, ahol a majmok uralják a bolygót és az emberek csak törzsekbe összegyűlt túlélők, a bolygó urai még így is félnek tőlük. Végülis ebben a világban az emberek által felépített dolgok és tárgyak mind olyan erővel bírnak, amik felett csak ők tudnak rendelkezni, legalábbis ők tudják, hogy hogyan kellene. Nagyon jót tett ennek a világnak az, hogy elrugaszkodtak a jól bevált és jól ismert karakterektől és mertek újakat behozni, mertek kísérletezni. Ki kell emelnem Kevin Durand és Owen Teague színészi játékát, akik tökéletesen hozták szerepüket, szinte kisujjból kirázták, bár nehéz megmondani, hogy ezek alatt a majomarcok alatt egyébként hús-vér emberek játszanak.
A majmok bolygója: A birodalom egy kerek egész, de csak egy nagyobb történet kezdete.

címkép: ign.com