Film,  Kritika,  Kultúra

Nem kong az ürességtől – Godzilla x Kong: Az új birodalom kritika

A Warner Bros. nagyon szeret kísérletezni és minél több lehetőséget megragadva építgetni a különböző univerzumokat. Kezdve a DC-vel és annak az Extended szuperhős univerzumával, ami valljuk be közel sem sikerült jól és bő 10 év után véget is ért. Azonban valahogy nem tudják feladni és a hősök témakört elhagyva 2014-ben egy távol keleten közkedvelt lény rajongására alapozva Gareth Edwards rendezői tehetségével elkészült a Godzilla című film, amely egy új irányt nyitott meg a stúdiónak és elindult a MonsterVerse. Az elmúlt 10 évben hatalmas átalakulásokon ment át ez az univerzum, kezdve azzal, hogy ez a film közel sem arról szólt csupán, hogy nagy szörnyek összecsapjanak és ezt mi nézők megtapsoljuk. Őt követte 2017-ben a Kong: Koponya Sziget, ami talán a mai napig az egyik legjobbra értékelt és legjobb kritikai fogadtatást kapott szörnyfilm. Akárcsak az ellenfele szóló filmjénél, úgy itt is nagyobb hangsúlyt kaptak az emberi karakterek. Míg a Godzilla egy komor, sötét hangulatú katasztrófafilm, amelyben a címszereplő inkább csak néhány perc erejéig látható, addig Kong esetében egy izgalmas kalandfilmet kaptunk, ahol egy nagy majom ver össze minden mást és megvallva az őszintét, ez nagyon is rendben volt. A stúdió a sikereken fel buzdulva 2019-ben elhozta az óriásgyík folytatását, ami igazából csak azt az egyetlen célt szolgálta, hogy felvezesse a két címszereplő titán párharcát a 2021-es Godzilla Kong ellen című filmben. Most 2024-ben pedig ott tartunk, hogy a legendás párbaj után újabb veszély fenyeget és egy új birodalom van születőben.

Tehát Kong és Godzilla miután elrendezték nézeteltéréseiket és pépesre verték egymást, össze kellett fogniuk, hiszen egy náluk nagyobb veszély ütötte fel a fejét Mechagodzilla képében. Sikeresen eltették láb alól és azóta békében élnek. Évek teltek el és mindketten a saját territóriumuk határain belül tevékenykednek. Kong a korábban megismert Üreges Földön tengeti a mindennapokat magányosan és ritkítja az oda nem illő ragadozókat, míg ősellensége a földfelszínen alussza az igazak álmát, hacsak nem ébreszti fel egy másik betolakodó titán riasztása. Godzilla minden nagyobb erőfeszítés nélkül vívja meg az emberiség helyett ezeket a csatákat, igaz figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy közben városokat zúz szét és számtalan civiláldozatot követel. Kong egy napon azonban megtöri ezt a békét, hiszen hatalmas fájdalma van, amit orvosolni kell, Godzilla erre a riasztásra felébred kényelmes alvóhelyéről és útnak is indul. Ezek után megannyi dolog fog még történni a film szűk két órájában, de erről a történet meséljen bővebben.

(kép: thehollywoodreporter.com)

Érdekes látni, hogy a stúdió lecserélte Alexander Skarsgårdot és Millie Bobby Brownt is és alacsonyabb kategóriás színészeket tett meg a film kvázi főszereplőinek. Kapunk egy szörnyszakon végzett fogorvost (Dan Stevens); egy Monarch Kongspecialista tudóst (Rebecca Hall); a sokak által ismert Brian Tyree Henry által megformált, visszatérő, kissé bolondos podcaster; Bernie Hayest. Azok akik látták és emlékeznek a Koponya-szigetből megismert Iwi törzs utolsó élő tagjára, a néma kislányra, Jiára (Kaylee Hottle), nekik nem lesz meglepő, hogy ő is visszatér a szerepébe, hiszen kell valaki, aki tud kommunikálni a címszereplők egyikével.

A film rendelkezik nagyon erős elemekkel, ezt mutogatja is bátran, hiszen a szörnyek közötti bunyóra nem lehet panasz és sok rajongó legnagyobb álmait képes valóra váltani, ez így is van rendjén. Nagy kár, hogy közben a történetbe bele kell vonni az emberi szálakat is, amivel nem lenne baj, ha nem csak annyi történne szinte, hogy szereplőink narrálják éppen az adott helyzet történéseit. Erre rátesz egy lapáttal az is, hogy a párbeszédek azt az érzést keltik, mintha egy általános iskolást bíztak volna meg ezek megírásával. Pedig ezért a forgatókönyvért nem kevesebb, mint hat ember kérte a fizetését. A pénz helyett lehet, hogy inkább egy jókora saller kellett volna Kongtól, hogy rendre intse őket. Ha két órán keresztül csak azt látná a néző, hogy nagy majmok és radioaktív dínók püfölik egymást, akkor a film megállná a helyét egy méregdrága természetfilmként és nem lehetne hibát találni benne. Azt se hagyjuk szó nélkül, hogy az előző rész gonosza egy túlméretezett robot dínó volt, ezúttal pedig egy hataloméhes és bosszúszomjas majom, akinek egy fagyszörnye van és előszeretettel használja hátasának. Ha megnézzük a Dzsungel könyvét és utána ezt, akkor kísérteties a hasonlóság Lajcsi király és a Sebhelyes Király között. Szóval volt honnan ihletet meríteniük a kreatív tervezőknek. Ja és igen a Scar King magyarra fordítva Sebhelyes királyt jelent.

Ezeknél a filmeknél mindig azt szerettem, hogy az emberi szereplőket ki lehet zárni a figyelemből és csak a szörnybunyóra kell fókuszálni. Itt viszont más a helyzet, hiszen Adam Wingard rendező olyan tempóban adagolja a nézőnek a lore-t, ha el kell menned mosdóba egy nyugodtabb jelenetnél, akkor mire visszaérsz valamiről biztosan le fogsz maradni. Ügyesen megmagyaráznak mindent és mindennek jelentősége van, például Godzilla új Barbie színű külsője is okos belemagyarázást kap, vagy éppen miért fal fel erőműveket, hogy túltöltse magát, a főgonosz ambíciói is érthetőek, de ez már túl sok. Rohamtempóban történnek az események és egyes fontos mérföldkőnek tekinthető párbaj nem tart tovább néhány másodpercnél. Ne menjünk el szó nélkül amellett sem, hogy a Föld alatti világban, az Üreges Földön belül is létezik ám egy világ, ahol az a törzs lakik, akik nem kommunikálnak egymással csak telepátia útján és gravitációs piramisokkal nevetik ki Newton törvényeit. Mi van?

(kép: mensjournal.com)

Sok hibája van ennek a filmnek, tényleg számtalan, viszont ha ettől képesek vagyunk eltekinteni, akkor majdnem két órán keresztül szórakoztat minket és szebbnél szebb szörnybunyókat nézhetünk, főleg, ha az IMAX teremben éljük át azt. Sok logikai bukfencet figyelmen kívül hagyva ki merem jelenteni, hogy felér az elődjéhez, sőt helyenként túl is teljesíti azt. Tekintsük csak a titánok listáját, hiszen ebben van a legtöbb. Hollywoodban a pénz beszél és ennek az utódnak a 2021-es epizódot túl kell szárnyalnia, ami a Covid-19 után jelent meg a mozikban egyszerre az HBO Max-es streaming debütálásával és így is közel félmilliárd dollárt hozott a stúdiónak. Sajnos a hazai közönséget nem mozgatja meg annyira ez a jelenség, azonban az ázsiai országok imádják ezeket a filmeket, ott biztosan nem fognak kongani az ürességtől a mozitermek.

címkép: theringer.com