Film,  Kultúra,  TOP 10

Top 8 videójáték adaptáció

A rossz/középrossz játék adaptációk listája évről évre növekszik. Idén már-már azt is gondolhattuk, hogy ez megváltozott, hiszen a Super Mario és a Gran Turismo is a maguk módján teljesen jó filmek voltak, mégis a Five Nights at Freddy’s visszaállította az egyensúlyt. A film problémája ugyanaz, mint az összes korábbi balul elsült játék adaptációnak. Egyedül a felismerhető név által nyújtott marketing lehetőség miatt készült el és a készítők közül senkit sem érdekelt eléggé a projekt ahhoz, hogy minőségi munkát végezzenek. Viszont ezt a negatív ellenpéldát félretéve, az elmúlt években határozott fejlődés vehető észre a játék adaptációs filmek terén, de még inkább a sorozatokban. Nézzük is meg mik voltak ezek:

8. Papers, Please / Beholder

Formátumában ugyan eltér a többi címtől ezen a listán, de így legalább van lehetőségem az indie játékiparról beszélni. A Papers, Please és a Beholder független fejlesztők által készített játékok, ahol egy disztópikus világban élő átlagos államszolga szerepébe helyezik a játékost. A “limitáció kreativitást szül” elv nagyon megnyilvánul ebben a két projektben, hiszen a nagy fejlesztő cégek erőforrásainak hiányában is képesek olyan morálisan érdekes döntések elé állítani a játékost, hogy teljesen bevonzza őket a világ. A Nikita Ordynskiy által rendezett rövidfilmek is ugyanezt a minimalista megközelítést alkalmazzák, nagyon hatásosan.

7. Gran Turismo

A Gran Turismo-t azért szeretném kiemelni, mert egyáltalán nem vártam semmit tőle, ezért kifejezetten pozitív meglepetésként ért. A valóságos GT Academy történetről nem tudtam semmit a film megnézése előtt, és teljesen hihetetlennek tűnt számomra, hogy ez tényleg megtörtént eseményeken alapul. Néhol túloz a film, de akkor is ez egy lenyűgöző sportteljesítmény. Igaz, nem hasonlítható a Ford v Ferrarihoz, de szerintem a versenyek kellően izgalmasak és a karakterek is szerethetőek.

(kép: traxion.gg)

6. The Witcher

A Witcher legjobb része minden kétséget kizárólag Henry Cavill, mint Geralt of Rivia. A hozzá hasonló sztoikus karakterekre azt lehet hinni, hogy nem számít ki játssza, de mégis kell hozzá egy kisugárzás, amit Henry Cavill – mint rajongó -, nagyon is jól tudott. Az első évad igazán szórakoztató volt a karakterek, a kalandok és az átívelő történet terén. A második évad is élvezhető volt, a harmadik évad viszont olyan negatív visszajelzést kapott, hogy valószínűleg véget vetett a sorozat jövőjének.

(kép: polygon.com)

5. Castlevania: Nocturne

A Castlevania spin-off története egyelőre nem olyan jó, mint az eredeti, de már az első évadnál van rajta bőven mit szeretni. A karakterek még nem nőttek annyira a szívemhez ugyan, de a francia forradalom idejére való elhelyezés szerintem egy zseniális ötlet. Ezzel a döntéssel a vámpírok arisztokrata létére koncentrál a sorozat, ami a klasszikus vámpírfilmekben ritkán kerül elő.

(kép: ign.com)

4. The Last of Us

Sokak szerint a The Last of Us története az egyik legjobb a videójátékok között. Ezt ugyan kicsit túlzásnak tartom, de abszolút megérdemel egy HBO színvonalú feldolgozást. A sorozat nagyon jól átadja a játék hangulatát, Pedro Pascal és Bella Ramsay pedig tökéletesek a szerepükben. Az egyetlen probléma, hogy a sorozat kicsit sok időt elpazarolt, így le kellett vágni fontos részeket a játék történetéből.

(kép: in.ign.com)

3. Cyberpunk: Edgerunners

A Cyberpunk 2077 kilenc év fejlesztés után elég rossz állapotban jelent meg, amit a műfaj rajongójaként nagyon sajnáltam. Mostanra viszont sokat javult, és az Edgerunners kifejezetten meghozza az ember kedvét, hogy kipróbálja azt. A történet eléggé követi a műfaj konvencióit, közönséges bosszúállásnak indul, aztán nagyon hirtelen magasra emelkednek a tétek. A zeneválasztás és az animáció is sokat hozzáad ehhez a kaotikus őrülethez.

(kép: cyberpunk.net)

 2. Arcane

Soha nem szerettem a League of Legends-t, de az Arcane mégis egyből felkeltette az érdeklődésemet a teljesen eredeti animációs stílusával. Amivel viszont teljesen lekötött, az egy rendkívül érett történet, tele mély, komplex pszichológiájú karakterekkel. A hangulata nagyon érzelmes, hol idillikus, hol szomorú. Ez a két érzelmi végpont közötti váltogatás teszi emlékezetessé a sorozatot, hiszen ezek a jelenetek olyan precízen vannak elkészítve, hogy teljesen beleégnek az ember emlékezetébe.

(kép: artstation.com)

1. Castlevania

Kérdés nélkül a kedvencem, nem csak mint adaptáció, hanem mint animáció is. A Castlevania egy nagyon régi franchise, és az emberek többsége soha nem játszotta, inkább csak a metroidvania műfaj atyjaként van jelen a gamer köztudatban. Éppen ezért volt akkora meglepetés mindenki számára, hogy milyen minőséget hoz a sorozat. Az animáció gyönyörű, a történet mind a négy évadon keresztül változatos és érdekes. Külön kiemelni mégiscsak a főszereplő triót, és Dracula-t szeretném. Imádom ezeket a karaktereket már csak amiatt is, amilyen jól meg vannak írva, de a karaktertervezés és a szinkronszínészek munkája még tovább emeli őket. Nagy pozitívum az is, hogy a sorozat tökéletesen lezárult a 4. évad után, így teljesen kizárt, hogy visszamenőleg elrontsa a folytatás.

(kép: digitaltrends.com)

címkép: polygon.com