A Fabelman család – kritika

Az utóbbi időben egyre több rendező nyúl a filmkészítés témájához. Ehhez hozzájárul a streamingplatformok erőteljes hódítása, ezért sokan szeretnék megmutatni, hogy a mozi igazi varázslat és mennyire fontos az életünkben. Megmutatni azt, mennyi munka és erőfeszítés van egy-egy mozgókép mögött. Ott van a Babylon, ami egy óriási kritika Hollywood felé, de mégis ott rejlik benne a filmek iránti szeretet. Nemsokára pedig megérkezik hozzánk is Sam Mendes legújabb remeklése, A fény birodalma, ami már be is zsebelte a megérdemelt Oscar jelölését (legjobb operatőr). Aztán megérkezünk Steven Spielberg saját biográfiájához, pontosabban a gyerekkorát megörökítő darabhoz, amibe a rendező szívét-lelkét beletette. Gyönyörűen és óriási szenvedéllyel mutatja be a saját coming of age sztoriját. Sehol nem dicsőíti, van hogy inkább kifigurázza önmagát.
Egy kicsit furcsa érzés a saját filmjét nézni arról, hogy hogyan lett az, amit éppen nézünk. De azt mindenesetre fontos közölnöm: ha nem ismered Spielberg életrajzát vagy nem tudod, hogy ez egy önéletrajzi film, akkor lehet csalódni fogsz. Persze ez egy dráma és nem véletlen nevezte el Fabelman családnak Spielberg helyett. Egyenlő, az ismeret nélkül is élvezhető, de akik tudják, mi hogy történt a valóságban, azoknak igazán érdekes darab lesz a rendező filmográfiájában. Csak is Spielberg teheti meg, hogy saját magáról készítsen filmet. Nyilván erre láttunk már példákat, de ismerjük be, Spielberg még mindig egy zseni.

Ez a film Steven Spielberg drámája. Annyira, hogy a színészek állítása szerint az egész forgatás meghatotta a rendezőt. Miután anyukája elhunyt, elkezdett újra gondolkodni a kapcsolatukon, majd ez vette rá arra, hogy belevágjon ebbe a személyes projektbe. Neki mindig a film volt a terápia, így nem meglepő, hogy édesanyja elvesztését is így próbálta feldolgozni. De nem csak a családja felé tisztelgés, hanem a saját filmjei előtt is (hiszen rengeteg utalás van benne az alkotásaira, pl. Cápa). Érdekes, de a szülei tragédiáját (elválnak a szülei, az apját pedig éveken keresztül nem látja, mivel az anyja megcsalta őt a saját „nagybátyjával”) teljesen kiforgatja. Mi lett volna, ha… Itt is látszik, hogy Spielberg kiéli a szupererejét a filmjei által. Át tudja írni a valóságot. Nem volt egy menő srác, de a film volt az ő fegyvere.
Az őrült szenvedélye magával ragad a vásznon túl is. Egyszerre humoros és egyben eszméletlenül érzelmes. Hiszen ez egy óda a családja és a művészet felé, mégis, ahol tudja, kifigurázza saját magát.
Még mindig meg van az ő saját stílusa, a spielbergi csoda, amit nehéz elmagyarázni. Mintha egy gyerek szemével néznénk a világot. Mert lehet 76 éves, egyszerűen ő még mindig gyerek, és nem lehet őt nem imádni. Képes megújulni és mai napig bármikor készít filmet, az Akadémia tárt karokkal várja a jelötjei között. A film az ő nyelve.
Kitér a zsidóságra is, a saját útkeresésére és arra, hogyan harcol a családja a művészet ellen, de mindezek ellenére hogyan támogatjak abban, amiben igazán jó.

A színészekre még mindenképp kitérnék. Spielberg az, aki képes minden színészből kihozni a legtöbbet. Általában ezek Oscar jelöléssel is társulnak. Sajnálom, hogy az új felfedezett – még szinte srác -, Gabriel LaBelle ebben most nem részesül, pedig annyira jól alakított, hogy rengetegszer hittem azt, hogy tényleg az ifjú rendező van a vásznon. Átvette az összes mimikáját, a beszédstílusát, a kinézetét és még a mozdulatait is. Mellesleg annyira vicces és szerethető karakter lett, hogy mindenki szívét meg melengeti. Ezek mellett ne felejtsük el Paul Dano kiváló alakítását és Michelle Williamset se, aki annyira tündököl, hogy szíves örömmel adnék neki egy Oscart most azonnal. Sugárzik a szerepben és érdekes látni, Spielberg milyennek látta a saját édesanyját.

Mindezek ellenére a vége a kedvencem. David Lynch, mint John Ford. A legnagyobb fricska, amit saját magának és mindannyiunknak mondhat. Figyelj a horizontra!

címkép: port.hu