West Side Story – kritika

Steven Spielberg – a klasszikusok rendezője – nagy megszállottja a musicaleknek, így hát barátja – George Lucas felvetette annak ötletét, hogy rendezzen is egyet. Mint kiderült, Spielberg már kiskora óta tervezte elkészíteni a West Side Storyt, mivel ő még az első Broadway-i színtársulattal is látta. 10 éves volt ekkor csupán, de ahogy meghallotta a zenéit, egyből beleszeretett a darabba. Szerinte időtlen ez a musical, és kollegái is azt nyilatkozták, hogy ekkora szenvedéllyel kevés filmet készített, mint a West Side Storyt. A rendező nagy fába vágta a fejszéjét, mivel a musical nem egy közkedvelt műfaj. A 60-as években kultusz filmeknek számítottak, mivel az emberek csodálták Audrey Hepburnt vagy Gene Kellyt, ahogyan táncoltak és énekeltek a gyönyörű és színes díszletekben. A mi korunkra a musicalek kiégtek, és csak egy szűk közösség imádja – jelen esetben én is. Egyszerűen magával ragad az érzelmek tánccal és zenével való kifejezése. Kevés dolog van, ami ennél is nagyobb hatással van rám. De sajnos egyre ritkábban készítenek jó musicaleket, vagy kevés a jó feldolgozást, és ezért is van ilyen alacsony igény a zenés filmekre. Van rá ellenpélda, hiszen Lin-Manuel Miranda musical-jei mindig nagyot mennek (Hamilton), vagy például a híres Kaliforniai álom is, ami rengeteg Oscart zsebelt be 2016-ban. Idén rengeteg musical készült, ebből pedig az egyik Steven Spielberg alkotása.

A West Side Story a Rómeó és Júlia különös feldolgozása. Két bandáról – Sharkok (Puerto Ricó-iak) és Jetsek (amerikaiak) közti „háborúról” szól, míg Tony (Ansel Elgort) – régi bandatag – bele nem szeret az ellenség vezérének húgába, Mariába (Rachel Zegler).

Amit először kiemelnék, azok a színészek. Ansel Elgortot nem tartottam különlegesnek, de rá kellett jönnöm, hogy ő egy jelenség a vásznon, akit muszáj figyelni. Karizmatikus és mellesleg imádom a hangszínét, amit végre filmben is megcsillogtatott. Rachel Zegler is kiválóan játszott, tökéletesen illett hozzá a karakter és Ansellel eszméletlen kémiát alkottak. Nem csak a hangjuk egészítette ki egymást, de rendesen eltudtam őket képzelni együtt, mint párt. Volt benne érzelmi töltett és ez leginkább a karakterek jó kidolgozásához vezethető vissza. A kedvencem a filmben Anita volt, pontosabban Ariana DeBose. Annyira könnyedén hozta a latin-amerikai virtust, de mindenki zseniálisat alakított, mint Riff (Mike Faist), vagy Maria testvére Bernardo (David Alvarez) is.
A koreográfiak, valami eszméletlenek. Bár legtöbbször csak azt látunk, mert rengeteg dal inkább a táncra épül, mint az énekre. A dalok magával ragadnak, de összességében a látvánnyal együtt, annyira magával vitt a film, hogy észre sem vettem a közel három órás játékidőt. Végig kirázott a hideg, könnyes szemmel néztem, és sok jelenet képes volt megérinteni.
A film látszódott, hogy egy stúdióban, rendes díszlet között vették fel, ezzel olyan hatást keltve, mintha színházban látnánk a darabot.  

Az eredeti film 11 Oscar jelölésből 10-et elhozott, kíváncsian várom, hogy Spielberg repríze, mennyit hoz el, de a Mester most is bizonyította, hogy ő még mindig a régi kult. filmek rendezője, és mai napig az maradt. Remélem még rengeteg filmet tesz le elénk a nagy Mesemondó.  

címkép: filmtekercs.hu