A Gucci ház – kritika

Rengeteg divatcég büszkélkedhet, szinte már filmbe illő, botrányos történelemmel. Ilyen a Versace – Gianni gyilkosságáról már készült egy sorozat Ryan Murphy rendezésében -, vagy maga Yves Saint-Laurent élete is egészen különleges. Mégis a legbotrányosabb és legérdekesebb divatmárka mai napig a Gucci maradt, aminek bármelyik szakaszából egy fordulatos és izgalmas film készíthető: a család különös felemelkedéséről, Aldo életéről – házasságtöréstől az adócsalásig -, vagy magáról, Maurizio Gucci meggyilkolásáról.

A Szárnyas fejvadász és A nyolcadik utas: a Halál rendezője Ridley Scott, pedig évek óta az utóbbi sztorit tervezte vászonra vinni. 2000-ben már megszerezte a könyv jogait (A Gucci-ház – Igaz történet gyilkosságról, őrületről, csillogásról és kapzsiságról), amiből aztán a film adaptálva lett. Rosszul. Mert hogy az alapanyag, valami zseniális. Én mai napig nem olvastam ilyen érdekes és magával ragadó igaz történetet. Egy olasz család küzdése és ármánykodásai egy luxus cégért – egészen egymás kicsinálásáig -, csak hogy ezekből a folyamatokból sajnos semmit nem látunk. Egyszer az egyik Guccit, majd egy másik Gucci családtagot tartoztatnak le, de hogy miért, azt alig tudjuk meg. Ez gyakori eset a filmben, hogy a cselekedeteket nem fejezik be a képernyőn, és nem tudjuk meg, hogy ezt most végül megtették-e vagy sem. Bár rengeteg utalás van a párbeszédekben, a család fontos mérföldköveire, mint például, hogyan alapította Guccio Gucci a céget, vagy a híres Flora sál történetére.
A történetvezetés monoton és unalmas, pedig ennél izgalmasabb sztorit, amire rá lehet húzni az „igaz történet alapján” feliratot, kevés akad. Nagyjából ez alapján készült el, de rengeteg ferdítés van a filmben, amire rájössz, ha mélyebben benne vagy a Gucci történelmében. A legszomorúbb, hogy halott családtagokat úgy ábrázolnak, mint egy idiótát – Paolót, akinek ruhatervezői vénái soha sem bontakozhattak ki. A poént a paródiában fejezik ki, és ez számomra elég szomorú. Nem véletlen, hogy a Gucciék ki vannak akadva, és az is lehet, hogy perelni fognak – jogosan. Az tény, hogy a film nagy reklám a cégnek – ami mellesleg már nem a család keze alá tartozik -, de ez meggyalázza őket és egy hamis képet mutat róluk. Ezen felül egyáltalán nem kommunikáltak velük, így a film inkább fikció lett.
A ruhák mind eredetiek, és a jogokat is a forgatáshoz Salma Hayek férjétől kapták meg, aki a mostani Gucci cég tulajdonosa. A színésznő mellesleg a filmben is játszik – Patrizia bűn társaként jelenik meg. Lady Gaga teljesen eggyé vált a karakterével, bár az akcentusát sokan kritizálták, hiába beszélt 9 hónapig így a forgatást előtt és ideje alatt. A szinkron az egész filmben borzalmas, szóval én nem igazán hallottam az eredeti hangot. Sajnos. Gaga zseniálisat alakított, mint Patrizia Reggiani, és mint divatikon tökéletes választás volt, ráadásul ő tényleg olasz gyökerekkel büszkélkedhet. Adam Driver semmilyen, valahogy nem találja a karakterét, de ez ráfogható a rossz forgatókönyvre is. Jared Leto mindig jó, most inkább kínos. Jeremy Irons még egész kiemelkedő Rodolfoként, bár nem sok képernyő ideje van, de Al Pacino, mint Aldo Gucci a legrosszabb választás. Nem is hasonlít rá, és úgy ábrázolják, mint egy újabb keresztapát.
A zenék jól adják a hangulatot, bár legtöbbször nem a jelenethez illő. A jelenetek meg rengetegszer kínosak, mint viccesek. Őszintén a képi világ sem fogott meg, inkább nyomasztó az egész film tőle, bár lehet ez volt a cél.

Összességében egy irtó izgalmas sztorit pazaroltak el egy rossz forgatókönyvvel, és ami a legszomorúbb, hogy a film fináléját – magát a lényeget, a gyilkosságot lezavarták, úgy maximum 15 percben, hogy “hmm legyünk túl rajta”. Ridley Scott szerintem picit túlvállalta magát az egy évben kiadott két filmmel, és ezt a House of Gucci sínylette meg. Össze lett csapva, így pedig óriásit csalódtam benne.

címkép: screenrant.com