A vezércsel – kritika

2020 egyik legfelkapottabb sorozata volt A vezércsel, de én mégis csak most jutottam el oda, hogy megnézzem. Hosszban nem hosszú (7 rész), hiszen akár egy nap alatt ledarálható mini sorozat révén. Nekem két napot vett igénybe és egyáltalán nem bántam (még ha féltem is hogyan lehet érdekes egy sakkozó lány élete), hiszen egy kerek történetet kapunk, aminek semmi szüksége további folytatásra.

A vezércsel egy könyv eredetileg, amit 1983-ban írt Walter Tevis egy árva lányról aki különös sakktehetséggel bír. Ezt már a címből is sejthetjük (már ha tudunk sakkozni), mivel a vezércsel egy sakkmegnyitást jelent. A könyv és ennek adaptációja is egy úgymond Coming-of-Age dráma, mivel végig követhetjük Beth Harmon (Anya Taylor-Joy) életét, egészen az árvaháztól, a sakk versenyeken át egészen Moszkváig. A sorozat még sok híres angol színészt castingolt be, mint például Az útvesztőből ismert Thomas Brodie-Sangstert vagy a Harry Potterek elkényeztetett kisfiúját Harry Mellinget. Az egész atmoszférája nagyon lebilincselő, a ruhákról pedig ne is beszéljünk!! A jelmeztervező Gabriele Binder volt, aki gondoskodott arról, hogy mindannyian vissza akarjuk térni egy kicsit a 60-as évekbe (vagy legalább is a ruháiba).

Összességében nagyon tetszett, még ha kicsit lassú a sztori vezetés, de mégsem éreztem soha unalmasnak. Érdekes a története és ahogy bemutat különböző problémákat, mint például a drog és alkohol fogyasztást, árvaságot vagy egy híres sportoló életét. Képes voltam egy újabb és újabb részt elindítani Netflixen, hogy végig követhessem Beth pályafutását és hogy én is újra táncoljak Shocking Blue-Venus című dalára.

címkép: vulture.com