1917 – spoileres kritika

Sam Mendes kevés filmnek fog neki, mivel ő leginkább a színházakban tölti idejét. Ha neki is áll egy filmnek az mindig egy elképesztő alkotás lesz és később kult.-filmmé válik. Ilyen például az első nagy játékfilmje az 1999-es Amerikai szépség, ami anno öt Oscart is bezsebelt.

Na de visszatérve az 1917-re, a története mondhatni egyszerűnek tűnik. Szinte a nagypapánk is mesélhette volna nekünk, ami meg is történt a rendező esetében, hiszen Alfred Mendes (Sam nagyapja) mondta el történetét.
Adott két katona, akiknek el kell szállítania egy levelet a másik frontra. Ők is csak ilyen „egyszerű” feladatnak látják, de hamar bebizonyosodik az ellenkezője…
Az első képen már látjuk a két főszereplőt egy fa alatt (ez egy fontos motívum, ahogy a cseresznye fa is) George Mackeyt, aki ebbe a filmbe debütált először igazán mint főszereplő, hiszen bebizonyította, hogy van helye az ‘A’ kategóriás filmekben is. A másik karakter Tom Blake (Dean-Charles Chapman), aki vicces és egyben szomorú történeteivel viszi a filmet előre. A zene már itt tudomást ad nekünk a film drámaiságáról, és ami végig vagy feszültséggel teli vagy emeli a képi világ színvonalát. Erről Thomas Newman gondoskodott, aki nagyon szeret a rendezővel dolgozni, hiszen ő szerezte az előbb már említett Amerikai szépség zenéjét is. 
A film első fele inkább nyugodt hangvételű, néha egy-egy feszültséggel, hiszen itt a film csak a két barát kapcsolatát akarja bemutatni. Felkészít minket a fiatal katona halálára, és így téve azt megrázóvá, hiszen aki először látja a filmet nem biztos, hogy gyanítja azt. A fiú halála megható, amiben a zene és a képi világ is közrejátszik.

Az ezt követő képsorok rendkívül felkavaróak és tökéletesen vannak kivitelezve. Mikor Tom Blake halálát követően felszáll barátja a buszra, a zene kifejezi a főhős gondolataiba való meredést, az agyában levő csöndet. A film innentől teljesen más irányt vesz, izgalmasabb lesz, hiszen egy embernek kell tovább vinnie a mozit és egyedül lekötni a figyelmünket.
A párbeszédek és a film nagyon emberi és életszerű, mintha csak mi is lehetnénk a két katona közül az egyik. Ráadásul egyszer sem használ CGI-t, amit a képen látunk az mind eredeti és igazi.
A legfurcsább, a film operatőri munkája, hiszen úgy tűnhet, hogy a kamerás 3 óra hossz véget követi a színészeket vágás nélkül. Nyilván ez nem így van, de ez által nagyon érdekessé teszik a film képi világát elgondolkodva hogyan és hol van vége az adott snittnek. Kiemelendő még a látványtervező, aki egy nyomasztó helyszínt varázsolt a szemünk elé a fakózöld és szürke színekkel és egyben néhol csodálatos cinematográfiát nyújtva elénk, mint pl a bombázás éjszaka vagy a folyón lebegő virágszirmok látványa.

A film végén mikor a főhősünk megpihen a fa tövénél, rájövünk, hogy csak egy nap telt el mégis mennyi minden történt vele és hogy barátját is elveszítette. A vágott keze vajon, ami a film során egy tetembe esik megpecsételi e az ő sorsát is…? Ezt már csak a nézők képzelet világára bízza A rendező, akit Sam Mendesnek hívnak.

címkép: Los Angeles Times